|
Gabi levele, 2005.január 7.
2005.01.10. 00:19
 Kedves barátaim!
Néhány napja érkeztem meg a forró SanWildból a hűvös hazai télbe.
Az ünnepeket a park tulajdonosai meghívására kint töltöttem. Örömmel tettem ezt, hiszen három hónapja nem láttam az oroszlán kölyköket. Az út hosszú volt, Frankfurton át eljutottam Johannesburgba, majd ott átszálltam egy kis repülőre, hogy eljussak Phalaborwába. A háziak egy csapat vendéggel vártak a reptéren. Döbbenetes volt számomra a hőség, több, mint 35 C! Tombolt az afrikai nyár. Körülbelül egy jó órás út után megláttam a SanWild ismerős tábláját. Mondanom sem kell, hogy hova vezetett az első utam. Bömbi és Matsumi területét záró kapuhoz szaladtam, hátha látom a kölyköket.
Hát nem volt szerencsém, valahol területük hátsó részén bújhattak el a forró nap elől. Nem baj, majd holnap! Izgatottan adtam át a Légy szabad, Bömbi c. könyvemet a háziaknak és könny szökött a szemembe, amikor láttam,mennyire örülnek a számukra idegen nyelven írt ajándéknak. Természetesen el kellett mesélnem, miről is szól részletesen, hiszen megpróbálnak kiadót keresni a könyv angol nyelven való megjelentetésére. Átadtam további ajándékaimat is, mindenki kapott egy szafari színű pólót, elején egy oroszlán tappanccsal és a SanWild logójával, a hátán pedig egy saját fotóm a két kölyökről. A póló is osztatlan sikert aratott.
Másnap korán keltem, szerncsém volt, a kölykök területük elülső részén játszottak, így megláthattam őket. Döbbenetes látvány volt, mennyit nőttek szeptember eleje óta!
Hívásomra Bömbi hatalmas, szelíd borostyán szemekkel nézett rám, majd közelebb sétálva letelepedett egy árnyas akácia alá, hagyva, hogy gyönyörködjem benne és hogy fényképezzem. Aztán Matsumi is követte, és a két macska finoman elkezdte egymást harapdálni, és csak játszottak és játszottak egymással. Majd a két gyönyörű 80 kilós állat hátrébb sétált és elnyúlt a füves területet elborító sárga virágok között.
Néhány nap múlva Andréval bejártuk az oroszlánok területén az itatókat, és azokat tisztítottuk ki, valamint töltöttük tele friss vízzel.Hol vannak a kölykök? kérdeztem tőle. Á, messze, ma nagyon meleg van, nem fognak közelebb jönni. Egyszercsak megláttam, hogy a távolban mozog a fű. Matsumi kúszott felénk, fülét hátralapítva.Nagyot nevettünk, ahogy megláttuk a levadászásra felkészült ábrázatát. André rászólt, így bánatosan az itató másik oldalán nyúlt el, onnan figyelte munkánkat. Lassan Bömbi is megérkezett, visszafogottan elnyúlt barátője oldalán. A szerelés eltartott még egy darabig, mert az éjjel feltehetően hiénák rongálták meg a vízvezeték elzáróját, én türelmesen vártam André mellett. Egyszer csak az általam sárga veszedelemnek becézett Matsumi elunta magát, oldalra elrohant, majd megkerülve bennünket, hátulról kezdte játékos cserkészését. Nagyon izgalmas volt az oroszlánok ilyen közelsége. Tudom, hogy ez a hét az utolsó, hogy néha fizikai közelségbe kerülhetek velük, de ha legközelebb jövök, akkor már ez lehetetlen lesz.
Azt gondolom, ez a Karácsony és Szilveszter volt számomra az egyik legszebb! Hiszen a vadonban tölthettem, látva kedvenc oroszlánjaimat, látva a gyönyörű naplementéket, a szavannákat elözönlő állatcsordákat, hallgathattam éjszaka a sakál vonyítását, a szellem madár huhogását, az oroszlánok üvöltését, és most is azt éreztem, itthon vagyok megint.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
